Rólam, avagy miért imádok a Fűszeres Lány lenni

Kalandos út vezetetett egy rosszul kitöltött egyetemi jelentkezési laptól a kistermelői piacokon át a saját kisüzemem beindításáig. Egy kis időre, óriási adag lelkesedésre és egy csipetnyi véletlenre volt szükség hozzá, és persze Rátok, kedves vásárlóim.

Szerintem fűszerkészítményekkel foglalkozni az egyik legkreatívabb és legizgalmasabb munka a világon. Rengeteg kísérletezésre, képzelőerőre és találékonyságra van szükség hozzá. Már maga a termesztés is számtalan megoldandó feladat elé állít nap mint nap, pedig az még csak az első lépés a kalandos úton. Nincs tökéletes fűszerkeverék és mindig van egy újabb ízkombináció, amit muszáj kipróbálnom, vagyis folyamatosan van valami kutatni, tesztelni, fejleszteni való. 

És akkor még nem is említettem a felhasználást, vagyis a főzést, ami maga a harapható kreativitás. Ha épp nincs otthon semmi, akkor azt a semmit is fel lehet dobni valamivel és máris lesz belőle valami. Imádok főzni, új ízeket, új felhasználási módokat kitalálni vagy a tőletek érkező tippeket kipróbálni.

Borzasztó sokrétű a munkám, sosem nem unatkozom, ami jó, mert nem szeretem a monoton dolgokat. Hol a kertben kell dolgozni, ami kikapcsol, hol főzni kell valamit, hol címkézni kell, hol a Photoshopban címkét szerkesztek, vagy a webáruházzal van valami dolog. 

Számomra az, hogy a fűszerek egy részét magam termelem a kertemben, magról nevelem, megnő, begyűjtöm, elkészítem és mások az én fűszerkeverékeimből készítenek valami finomat, ez az egész annyira varázslatos! Kreálok valamit, amibe mindenemet beleteszem, közben gondozom és gondolkodom, hogy milyen újat lehetne még kitalálni. Az emberek kijönnek a piacra, megveszik és aztán visszajönnek és azt mondják nekem, hogy úristen ezzel főzünk reggeltől estig és szeretnénk egy nagyobb kiszerelésűt belőle. Nincs ennél inspirálóbb! 

A vállalkozásról, avagy hogy lett belőlem a Fűszeres Lány

Noha pesti lánynak tartom magam, de a szüleim mezőgazdasággal foglalkoztak, libákat tartottak, takarmányoztak. Ami ugyan elég messze van a fűszerektől, de a természet közelsége és szeretete gyerekkorom óta velem van. 

El is határoztam, hogy kertépítő mérnök leszek, erre jelentkeztem az egyetemen. Vagyis ezt hittem, ugyanis amikor jött az értesítő, megdöbbenve láttam, hogy rosszul tölthettem ki a jelentkezést, mert kertészmérnök szakra vettek fel. 

A gyógynövény szakirány, azon belül is a fűszernövények egyre jobban kezdtek érdekelni, lassan egyre közelebb kerültek hozzám és megláttam bennük a lehetőséget. Egyetem mellett folyamatosan dolgoztam apukám mezőgazdasági cégénél, ami nagyon jó lehetőség volt arra, hogy beleláthattam egy ilyen profilú cég működésébe, jogi, üzleti ügyeket intézhettem és láthattam az üzem működését is. 
Az egyetemről kikerülve egyáltalán nem éreztem magamban a tudást, hogy önállóan gazdálkodjak. De a muszáj nagy úr, ugyanis édesapám váratlan halála és a bankokkal kialakult se vele, se nélküle viszony következtében a családi vállalkozásból egy apró fölterület maradt csupán, amivel valahogy boldogulnom kellett. Úgyhogy 2018-ban az első házasságom romjain, családi háttér nélkül, huszonéves lányként egyedül belevágtam a saját fűszernövények termesztésébe, a nulláról.

Az egyetemen tanultak nagyon kevés támpontot adtak, mindenre magamtól kellett rájönnöm, kikísérleteznem. DIY vállalkozóként a címkék tervezésétől kezdve a honlap összemachinálásáig mindent magam csináltam. 

Izgalmas, lassan építkezős időszak következett sok-sok piacozással, ami nagyszerű színtér a vásárlói visszajelzések begyűjtéséhez és a személyes kapcsolat kialakításához.

Minél több tapasztalatot és pozitív visszajelzést szerzek, annál magabiztosabb vagyok, és annál jobban érzem hivatásomnak amit csinálok, annál jobban élvezem és annál nagyobbat merek álmodni.

Következő nagy cél, amit kitűztem magamnak, hogy kilépjek ebből a kistermelői létből és idén, 2020-ban a kis családi birtokon Ráckevén létrehozzak egy kisüzemet, amivel nagyban kinyílik a világ számomra, mint Fűszeres Lány. A kistermelői lét ugyanis nagyon beszűkíti az embert, mert 40 kilométeres körzetben lehet csak árusítani vagy megyén belül vagy Budapesten és ezért a vidék teljesen kiesik, vagy körülményes.

Én már tudom egy ideje, hogy nekem ezzel kell foglalkoznom, és az utóbbi időben az imádnivaló vásárlói visszajelzések mellett olyan hihetetlen elismerésekben volt részem, amikről pár éve nem is álmodtam. Nem elég, hogy 2020 elején nekem ítélték a Femcafe.hu Inspiráló Nők Díját a Leginspirálóbb gasztronómiai teljesítmény kategóriában, de az év egy Forbes magazin interjúval folytatódott, amiről azóta álmodok, hogy sok éve elkezdtem vállalkozni. 

Sajtómegjelenések

Zuglói lapok

Elbűvölő fűszerekkel kiválthatjuk a sót

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Válasszuk a hazai fűszereket!

Spektrum Home Magazin

Nagy Zsófia

Család-Barát magazin

A Fűszeres Lány és a ráckevei csodabirtok története.

Nők Lapja – 2021 Tavasz

Fűszer – lélekkel

Agrár TV

Interjú Nagy Zsófiával, a fűszeres lánnyal

24.hu

A Sokszínűvidék interjúja

M2 Petőfi TV

Pesto házilag

FemCafe.hu

A nő, akit az ország csak a Fűszeres Lányként emleget

Forbes

A Fűszeres Lány

Marie Claire – Feltörekvők

Nagy Zsófia a Fűszeres Lány